Látogatócsoportokat fogadtam Brüsszelben!
Látogatócsoport Cseh Katalinnál

Június utolsó három hétben három csapatot, összesen nagyjából száz momentumost láttam vendégül Brüsszelben. Ők mind fáradtságot és lehetetlent nem ismerve dolgozták végig a választási kampányt, aktivistaként, szakmai segítőként vagy éppen önkéntesként. Örülök, hogy találkozhattunk itt is, és megmutathattam az Európai Parlamentet, azt, hogy hol és hogyan dolgozom.

Túra az Európai Parlament épületében, nagy beszélgetések, találkozás Guy Verhofstadt képviselőtársammal, városnézés Brüsszelben, közös meccsnézés, kvízek – izgalmas és nagyon tartalmas találkozások voltak ezek, köszönöm nektek, hogy jöttetek, köszönöm, hogy közösen tölthettük ezeket a napokat.

Elsőként Bodrozsán Alexandrát és kampánycsapatát láttam vendégül az Európai Unió egyik fővárosában, Brüsszelben. Szandi mellett volt alkalmam sokat beszélgetni Déri Tiborral, Újpest momentumos polgármesterével is.

Látogatócsoport Cseh Katalinnál

A következő héten aztán egy nagyobb csoportot fogadtunk Donáth Anna képviselőtársammal. Egy külön interaktív előadás keretein belül a momentumos csapat jobban megismerhette a munkánkat Annával: Tóth Csaba politológus segítségével megvitattuk azokat a kérdéseket és érdekességeket, amik a képviselői munkánkkal kapcsolatosak, hiszen biztos voltak olyanok, akik számára Európa és az Európai Unió egy távoli és megfoghatatlan dolog volt addig a pillanatig. A mi feladatunk az, hogy közelebb hozzuk Európát. 

Ezek a beszélgetések és találkozások mindig feltöltenek, az pedig külön öröm volt, hogy ilyen nagy érdeklődéssel hallgatták azt az előadást, amivel készültünk a látogatócsoportnak.

Látogatócsoport Cseh Katalinnál

Az utolsó látogatócsoport a Momentum szakmai stábjából és önkénteseiből, aktivistáiból állt. A csoport tagjai találkoztak és beszélgettek Guy Verhofstadt képviselőtársammal, megismerkedtek az EP épületével belülről, és én is tartottam nekik egy kis személyes beszámolót. A csoport tagjai a Guy Verhofstadttal folytatott beszélgetés során elmerülhettek az olyan tematikus, szakpolitikákat érintő kérdésekben, mint az Európai Unió jövője vagy az EU struktúráját érintő szükséges reformok. Szó esett a legsúlyosabb kérdésekről, vitás álláspontokról, az integráció jövőjéről és a különböző víziók megvalósítási lehetőségeiről.

Nagy öröm, hogy a kampány során oly sokat dolgozó és fáradtságot nem ismerő, lelkes momentumosokból többeket vendégül láthatok Brüsszelben. Jó volt találkozni és beszélgetni arról, hogy miket éltünk át együtt a mögöttünk álló hónapokban, de ha lehet, még fontosabb volt, hogy arról is szót ejtettünk, hogy milyen feladatok várnak ránk az előttünk álló időszakban.

Végül, de nem utolsósorban köszönöm a munkatársaimnak, azoknak, akik segítettek ezeknek az utaknak a megszervezésében.